Mielőtt Dejannal találkoztunk, járkáltunk a belvárosban, de az intézményneveket cirill betűkkel tüntetik fel, ezért halvány fogalmunk sem igazán volt, éppen mi az, amit látunk. (Majd lesz egy hosszabb fotóriportunk a látnivalókról, de most már megérkezett Zoli, aki Belgrádban él, s várnak rám Sipivel, úgyhogy sietnem kell.) Mint Dejantól megtudtuk, a nacionalista pártok kezdeményezésére vezették vissza a cirill betűs írásmódot, ugyanakkor ezzel párhuzamosan továbbra is használják a latin betűset. A cirill ebben a kontextusban a tradicionálisat, az eredetit, az ős-szerbet jelenti. Az összes könyv és folyóirat megjelenik mindkét írásmód szerint, ám sajna az intézményneveket néha totál elfelejtik kiírni latin betűkkel, így be sem tudjuk azonosítani, hogy kb. mit írhat ott.

Ez most milyen utca?

Újságosstand

Kérdeztem Dejant, mégis, az iskolában hogy tanítják meg a gyerekeket mindkettőre? Először elsajátítják a cirill írást, azután a latint, s miután már mindkettőt tudják, hetente váltogatják. Végül is, egy plusz kézség, könnyebb azután megtanulni pl. oroszul, illetve nyilván ahhoz, hogy angolul kezdjen valaki tanulni, kell ismerje a latin betűket.

Békésen együtt él a két írásmód

Cirill versus latin… Whatever, az eredet úgyis közös. Mindenki a görögöktől másolt, vigyorog Dejan. A kávézásunkról majd később.

UPDATE: Zoli mesélte, hogy Szerbiában is feliratozzák a filmeket, és nagyon vicces, amikor cirill betűkkel, fonetikusan írják át a szereplők neveit. Amúgy talán azért is tudnak megszólalni idegen nyelveken az itteniek, mert a szinkron hiányában felszedik a tévéből, véli Zoli, aki amúgy magyarországi, és szinkronpárti… Szinkronvita a Transindexen itt, kapcsolódj be te is!

Sipi ma Belgrádról számolt be az Erdély FM-nek: Egy európai nagyváros éli a mindennapjait – körülbelül így lehetne jellemezni a belgrádi hangulatot. Nincsen tudomásunk róla, hogy az éjszaka Koszovó függetlenségét ellenzők utcára vonultak volna, vagy más látványos tiltakozó akciókra sor került volna. A városban sétálva megnézhető a McDonalds bezúzott kirakata minimális rendőri felügyelettel, illetve egyes Koszovó függetlenségét pártoló nagykövetségek őrbódéi is össze vannak törve. Itt szintén egy-két rendőr posztol.

Az előbb beszéltem Dejannal, holnap tudunk találkozni dél körül. Apropó, azt hiszem, picit meg kell magyaráznunk a módszerünket, amivel embereket vadásztunk.

1. Gúgöldotkom, kulcsszavak, tetszőleges sorrendben: serbian blogger, liberal serb view about Kosovo, Belgrad blog, Beograd blog, blogger from Belgrad, Kosovo blog, blogger from Kosov, blogger from Prishtina, Prishtina weblog… és ha elég türelmes az ember, előbb/utóbb talál egy bloggert, aki angolul ír. Esetleg többet. Mailt küld, amire választ kap. Vagy nem. Kap a mailben egy telefonszámot, ami 063/mal kezdődik. Próbálja hívni, ugye, roaming, aztán némi dokumentálódás után kiderül, nem elég eléje a szerbiai országhívószám, hanem kell a 00 is, tehát: 00381/63… stb. S találkozót beszél meg az ismeretlennel, akinek így vagy úgy, de felcsigázta az érdeklődését. és persze mailben bátor az ember, nem úgy, mint a szerb határőrrel vagy egy kedves románszerető belgrádival. Elmondja, .hu from .ro (Sütő Zsolt kifejezésével élve), és a hangulatokra és lelkiállapotokra bízza magát.

2. Tömeges felhívást tesz közzé a népszerű utazószájtokon, hogy találkozna, esetleg megszállna, várost nézne, barátkozna stb. Visszaírnak a harmincból tízen, aztán győzzed szervezni a találkozókat…

ez az egész netes ismerkedés tényleg, valóban, közhelyesen határokfeletti. de ettől még nem lesz, természetesen, több annál, amikor a bejáratott embereket kérdezi meg a riporter a dolgok állásáról. bejáratott embereket, értsd közéleti szereplőket, akik várhatóan körülbelül ugyanazokkal a szavakkal mondják el neked is, amit a másik riporternek. persze mindig éri az embert meglepetés, amikor ismeretlen terepen van, hiába dokumentálódik. Pl. amikor az, aki véletlenül az útjába került, sztereotip módon szintén ugyanazokat a szavakat mondja, amire “az utca emberétől” számítottál, csak épp abban nem hittél, hogy létezik Az Utca Embere.

Azt hisszük, ha mintát veszünk egy idegen világból, és leírjuk, amit tapasztalunk, ezáltal hozzáteszünk valamit a képhez. Micsoda ismeretelméleti optimizmus! Hogy árnyaljuk vagy elmossuk: az esetleg még talál. Csak azt akartam mondani, hogy a “Belátni a napi politikai nyilatkozatok mögötti valóságba” megfogalmazást nem gőg ihlette. Gondolom, mindenki egyetért: nyilván nem egy “valóság” van.

From Romania? Wow, brothers! Thanks for your support! – és már vitte is a military hátizsákot, örömtől sugárzó arccal, mi pedig enyhe bűntudattal követtük. Parkolót keresett, csomagot cipelt, útbaigazított, elmagyarázta, hol találunk internetet, beszállásolt minket, pedig nem is ott dolgozik (a haverja a recepciós, ha jól értettük). A bőrkabátról Vlad Tepes jutott eszébe, akit a szerbek nagyon tisztelnek, mert sok törököt megölt, az autónk láttán a Dacia márkát kezdte dicsérni, hogy milyen jó autó is az, sok belgrádi taxis vesz olyant. Basescut is emlegette, mert jó ember, aki az ortodox testvériség jegyében a nagyhatalmakkal is szembeszáll, és támogatja our case.

Az ágyaink abban a hostelben, mely úgy hirdeti magát: mindig az események központjában van

A jó ügyért harcolunk, a terroristák és az albán szeparatisták ellen, akik elvették tőlünk our holy land – magyaráz és gesztikulál, a szent föld történelmét meséli, meg hogy az albánok most milyen békésnek mutatkoznak, de nem ez az igazi arcuk, hiszen 2004-ben felégették a kolostorokat. Most sok a rendőr, tudjátok, a demonstrációk miatt, magyarázza. Győzelmes mosollyal és büszkén közli, a hostel melletti török nagykövetség épületére mutatva, hogy ezt is bevették a testvérek, elégették a török zászlót, és kitűzték a szerb lobogót. Majd hunyorít, hogy hát igen, az amerikaiak még jobban megszívták. Erőtlenül közbevetem, igen, ott égett benn egy fiatal az épületben, igen, veszi át mohón a szót, újvidéki volt, aki a családjával 1999/ben volt kénytelen elmenekülni Koszovóból, és nem ült otthon tétlenül, hanem eljött, hogy tegyen valamit… sacrifice… megérkezünk, igen, itt vagyunk in the center of the happenings, valóban, a gyomrom összeszorul, a torkom száraz, az ásványvizet nem vettük ki a kocsiból, meleg van, szmog van, a mosoly az arcomra fagyott, megpróbálok semmit nem mondani, elriasztani, kiábrándítani, egyből ellenség lennék, ha hozzátenném a romániaihoz, hogy magyar…

Bevert őrbódé a török nagykövetség mellett. Az épületen török zászló áll – igen, vadiúj, teszi hozzá vigyorogva kísérőnk

Sipi belenéz az útlevelébe, mielőtt odaadná a portán: vajon nem írja valahol benne, hogy állampolgársága román ugyan, de nemzetisége mégiscsak magyar? A szobában kinnhagynám Orhan Pamukot, de aztán elteszem, mert eszembe jut, hogy török, ki tudja… Skizofrén helyzet, és ez a legkevesebb, amit el lehet erről az egészről mondani.

amúgy pedig gyönyörű épületek, az emberek jól öltözöttek, sorban állnak és civilizáltan fogyasztóskodnak a bankokban, márkaüzletekben és fodrászatokban és egy fiatal srác nekem a törökök által elkövetett sérelmekről beszél teljesen őszinte átéléssel

Üvegbe és fémbe burkolt homlokzat is van Belgrádban…

… meg korzó is

“jugoszláv” skizo, balkán skizo, minek nevezzem, szerb Mátrix, amiből kevesen ébrednek fel, a többiek jókról és rosszakról álmodnak, a fehér várban, a fehér várról, csatákról, védelemről és támadásról, a tragikus és hősies végről, igazságot Szerbiának, nincs más fájdalom és öröm, csak ami hazaszeretetből fakad. Meg kell védenünk testvéreinket, akik most az ellenség karmai között vergődnek, a vér és a becsület mindennél többet ér, és semmiféle áldozatot nem sajnálunk

A város, az emberek teljesen normálisnak tűnnek, Kolozsvár eltörpül Belgrád mellett, és nemcsak azért, mert sokkal kisebb, de valahogy lazább és európaibb, az emberek közvetlenek és kedvesek, de a belvárosban a bombázás nyomai gyógyíthatatlan sebként tátonganak, mintha nem is akarnák eltüntetni, íme, itt van, nézzétek, és ne felejtsetek

szia, Nándorfehérvár, itt vagyok. Több közöm van hozzád, mint hinnéd.

Bocs amiért olyan szűkszavú voltam az előző postban, épp vezettem. Visszatérve a belgrádi csúcsforgalomra, nem is olyan rossz az. Szerintem a kolozsvári dugók a legrosszabbak azért, az amúgyis igen szűk utcácskákon mindenki precízen betartja a szabályokat. Ott aztán nincs ámokfutás, paragrafusok dadaista értelmezése, nagyvonalú hozzáállás, “istenem, odanézz mit csinál az a hülye”. Csak kollektív frusztráció van.

Bukarest, az egészen más: ott van egy fajta largesse, a villamossínen padlógázzal nyomuló fekete BMW a következő másodpercben átengedi a kismamát, aki amúgy zebrát sosem látott helyen megy át.

A belgrádi forgalom ehhez hasonlít: mindenki halálosan nyugodt, miközben az sem világos, hogy pontosan hol van a szemből (alulról? felülről? keresztből?) jövő forgalom, a kamionok nincsenek kitiltva belvárosból, és szerintem a környezetvédelmet sem veszik túl szigorúan, olyan tömény füstfelhőt ereget egy-egy csotrogány. Mindenki megy mint a süket, de nincs dudálás, és odafigyelnek egymásra.

Semmi különös, csak a rendszám hiányzik

Elég sok szekér is van

 És végül egy gyönyörű történet: megállunk megkérdezni egy pártól merre van a vasútállomás. Mirefel a srác szól, hogy “kám”, bepattan a terepjáróba, és elvezet az állomásig (az út majdnem fél órába telik). Csak úgy. Aztán egy dugó közepén benyomja a vészvillogót, kiszáll, megadja az utolsó utasításokat, és eltűnik.

Ugyanaz a dugó más szögből, 5 perc múlva, 50 méterrel arrább. Rá lehet jönni kit követünk:) 

Jövünk Belgrád fele, egyik falu a másik után, amikor egyszercsak feltűnik egy robogós srác. Ad neki, úgy 75 km/órával száguld, de nem is ez a feltűnő, hanem az, hogy nem megy egyenesen: hol a sáv szélén, hol a közepén, sőt, néha a szemközti sávban.

 Ha egy autó felzárkózik mögé és előzni készül, akkor kipattan eléje, ha szemből jön egy kamion, akkor átrándul a szemközti sávba, perceken keresztül szórakoztatja a mögötte feltorlódott forgalmat. Nekem királyként int amikor mögé kerülök – előzhetek. A következő településen aztán visszaelőz. Utoljára egy útkereszteződésben láttuk: teljes gázzal átrobogott a piroson.

Kicsi, fehér, ide-oda cikáz. Mi az? 

 Egy budapesti nemzetközi táborban megismert – szintén szerb – srác jut eszembe róla, aki egy esti sörözés alkalmával elejtette, hogy az utóbbi fél évet kórházban töltötte. “Hát miért?” – kíváncsiskodnak, az enyhén becsípett németek, finnek svédek.

 - Fogadtunk hogy be merek venni egy kanyart 160-al.

- És?

- Felborultam, de nyertem 300 eurót.

Egy belgradi netkavezoban ulunk, es irni tanulunk. Ez épp az angol billentyűzet volt (persze beállítottam a magyart is). A gépen található Language bar opcióit próbálgatom. 

Ugyanez a szöveg, cirill betűkkel: Егз белгради неткавеѕобан улунк, ес ирни танулунк.

Talaltam héber beállítast is. Nem tudom hogy kerül ide, de kipróbálom: Eעט נקךערשגן מקאלשהקזםנשמ וךומלת קד ןרמן אשמוךומלץ

Ez pedig az albán. Persze nem volt benne alapban, én allítottam át lopva. Egz belgradi netkavezoban ulunk, es irni tanulunk.

 Hát sajnos nem túl érdekes, a plusz karakterek a billentyűzet jobb felén helyezkednek el, mint pl. a ç,ë. Nem baj, Koszovóban legalább könnyebben kiolvassuk majd a helységnévtáblákat. Az albán nyelvet persze ottfelejtem a menüben.

Belgrádban vagyunk. Bukarest kutyafasza ahhoz képest, ami itt van. Mindenki fapofával vezet, nagyon nyugodtan vágódnak be eléd. Iszonyú őrült.

Kerestük az állomás melletti hostelt, és találtunk egy irtó kedves párt. Kértük, hogy mutassák meg, merre van az állomás, erre felajánlották, hogy elvezetnek odáig. Most épp őket követjük.

Muravicánál léptük át a határt utazásunk első napján. Jelenleg Belgrád fele tartunk. A határőrök nagyon kedvesen fogadtak mindkét részről, igaz, egyszer sem mondtuk meg, hogy úticélunk Koszovó. A vidék nagyon csendes, igazából az egyedüli bosszantó dolog, hogy bár térkép szerint gyerekjáték eljutni Belgrádig, az útirányjelző táblák hiányoznak, így csak kérdezősködéssel tudhatjuk meg, hogy merre van Belgrád.

Hostelt keresünk. A szálloda sem drága amúgy európai viszonylatban, kétszobás apartman kb. 40-50 euró/éjszaka két személyre. Megvan a hostel, van kis, angol nyelvű térképmagyarázat is a kinyomtatható szamárvezetőhöz. Aszongya hogy: a vonatállomástól haladj végig a Nemanjina sugárúton, fordulj balra arra a főútra, ahol szintén trolik meg buszok járnak, a sarkon találsz két lebombázott épületet… “your first bit of Belgrade sightseeing ”, szól a komment.

Update: ez a szétbombázott épület Belgrád központjában. Vele szemben van egy másik is, csak azt nem sikerült jól lefotózni. Holnap kiderítjük kié-mié, miért bombázták és miért nem építik újjá