Kelemen Attila vendégbejegyzése

Számomra a legérdekesebbek az amatÅ‘r plakátok, azok, amelyek valszeg úgy készültek, hogy a cégtulaj vagy annak titkárnÅ‘je beült a designer mellé mondjuk egy tömbházlakás egyik odújában, és jöttek az utasítások: nem lehetne ez egy kicsit nagyobb? És az nem lehetne kicsit színesebb, így olyan szomorú… Sakkor meglett a plakát.

Ezekkel versenyeznek a nagy márkákat hirdető international style plakátok, profi nemzetközi branding cégek és ügynökségek plakátjai, de ezek említésre sem méltók ebben a mezőnyben. Nem láttam hozzá elég anyagot, de feltételezem, nagyon mennek mostanában Koszovóban a hullámos vonalak, a félkörök stb.

Ennek két oka lehet: 1) sok illegális 5.0-s Corel CD-t hoztak forgalomba.
2) ennek a kultúrának van valamiféle rejtett-elfojtott feminin jellege.

Másik közelítés a közvetlenül vagy közvetve politikai tartalommal rendelkező anyagok. Ezek számomra azért érdekesek, mert tele vannak pakolva szívecskékkel. Szívecskéket akkor használ a designer, ha nincs más olyan szeretetet, rokonszenvet kifejező motívum, amiről azok, akiknek szól, rögtön be is aszociálnának az üzenetre.

Az ősminta Milton Glaser 1977-es I [love] NY ikonja, valószínűleg minden idők egyik legsikeresebb városimázs-logója. Azóta nagyon sokan másolják így vagy úgy, lásd pl. a kolozsvári vagy marosvásárhelyi RMDSZ-kampányokat. De: ha szívecskéket használsz és nem Reményik-verseket íratsz fel a plakátra, már valamilyen minimum félprofi gondolkodást feltételez.