Címke-archívum: ‘Belgrád’

Belgrádi reklámok

2008. augusztus 07., admin

Kelemen Attila vendégbejegyzése

Ezekben a reklámfotókban az a jó, hogy Timi és Sipi meghagyta körülöttük a világot is. Lerobbant régi téglaház, oldalán a Snickerst evő transformer körvonala, miután átjött a téglafalon.

elso.jpg

Vajon ez a reklám, ha betonépületek falára kerül, akkor a szuperhős sziluettje körül vasbeton törmelékdombok emelkednek? Nem hiszem, hogy a romok nagyon pozitív asszociációkat hívnának életre a fogyasztók tudatalattijából. Ha a romantikában kővárromokat építettek, nem hiszem, hogy a szerb romantikához hozzátartozna a téglaromkertek érzékeny szeretete.

ketto.jpg

A plakát nagy pozitívuma, hogy világos, mit reklámoz. Vadítónak elképzelt bőrcuccokat, egy hazai iparos portékáját. Nézegettem a többi képen az emberek szerkóit. Románia a ’90-es évek elején. Az első képen is van egy bőrdzsekis srác, az azt hiszem, nagyon menőnek számíthat odaát.

harom.jpg

Felüdülés ez a végre szerb-specifikus anyag. Valahol egy aluljáróban van elhelyezve. Koszovó-Metohia szerb, szerb volt és szerb lesz. Mindez németül, alatta egy URL. Már kezdek gyanakodni. Ez a plakát mintha nem a németeknek szólna, mert a németül beszélő diplomaták valszeg nem közlekednek a belgrádi aluljárókban. Megnézem az URL-t: a 1389.org.yu-t – háát igen, az oldalon csak szerb szöveg érhető el. A plakát tehát nem a németeknek, osztrákoknak vagy svájciaknak szól, hanem a szerbeknek. A geller az lehet, hogy azoknak a szerbeknek szól, akik azt feltételezik, plakátokkal meg lehet változtatni a politikai status quo-t.

negy.jpg

A semmi különös bannerfal. Amiért kiemeltem: egy Rosenberg Trió plakát is van ám itt. Kicsit dixi, kicsit cigányzene, megnéztem a zenekar site-ját, most nemrég (www.therosenbergtrio.eu), most augusztusban lépnek fel ismét Szerbiában, aztán Montenegróban. Úgy látom, a Balkánon, Hollandiában és Franciaországban szeretik ezt a kicsit groteszk zenét. A Rosenberg Trió site-ján van némi letölthető zene is. Kis szellemi kaland: vajon hogy szól ez a zene Belgrádban és hogy Amszterdamban?

Zászlóbiznisz

2008. március 05., Timi

Általános megfigyelés: albánok és szerbek egyaránt előszeretettel tűzik ki a nemzeti zászlót nemcsak a hivatalok, hanem saját otthonuk homlokzatára. Nem csoda hát, ha jól megy a dolga azoknak, akik különféle zászlókkal kereskednek. Egyik pristinai forrásunk rosszmájúan meg is jegyezte, valószínűleg ugyanaz a cég fölezi le a hasznot, legyen szó szerb, albán vagy hivatalos koszovói zászlók adásvételéről.

A zászlóval történő területmegjelölés főleg Kosovska Mitrovicában volt szembeszökő. Az etnikailag megosztott városban a közösségi identitás e szimbólumai ellentmondást nem tűrően jelzik a másik csoporthoz tartozóknak: ez itt innentől az én területem, csak hogy tudd, hogy ne érjenek meglepetések.

zaszlo_szerb_kosovskamitrovica.jpg

Kis szerb bódé kínálata Kosovska Mitrovicában: ha a kenyér el is fogyott, zászló mindig akad

Ami megfigyelhető, hogy a hivatalos koszovói zászló nem annyira népszerű, mint az albán: sokkal több a piros-fekete, mint bármi más, a koszovói lobogóból talán kevesebb van, mint amerikaiból. Ennek nyilván nem túl szerencsés az üzenete a kisebbségek felé; a szerbek amúgyis meg vannak győződve arról, hogy Koszovó csak az alkalomra vár, hogy végre csatlakozhasson Albániához. Pristinai ismerőseink ezt tagadták, és azzal magyarázták a hivatalos koszovói zászló jelenlétének hiányát, hogy azt csak a függetlenség napján mutatták be hivatalosan is, s a kereskedők csak azután szerezték be és kezdték árusítani. Így a függetlenséget az albán zászlókkal ünnepelték, mert hiszen az volt az albánságot kifejező nemzeti szimbólum, s az azóta eltelt idő olyan kevés volt, hogy nem terjedhetett még el a lakosság körében.

Ami a bizniszt illeti, egyértelműen többe kerül Koszovóban szerbnek lenni, mint albánnak. A szerb zászlót ugyanis 20 euróért vesztegetik Kosovska Mitrovicában, az albánt ugyanott 12 euróért; Pristinában már találtunk egy hivatalos zászlókat árusító fiút is, nála egy lobogó 15 euróba fájt.

zaszlo_szerb_kosovskamitrovica2.jpg

Szerb zászló egy mitrovicai könyvesbolt kirakatában, a középiskolás végzősök tablóképe fölött

zaszlo_alban_szovetseges.jpg

Albán, koszovói és a Koszovót elismerő államok lobogói Kosovska Mitrovica albán részén

zaszlo_alban_pristina.jpg

Pristinai árus kínálata

zaszlo_szerb_belgrad_moszkvahotel.jpg

Diszkrét szerb zászló Belgrád legrégebbi szállodája, a Moszkva Hotel homlokzatán

Belgrádi lifestyle

2008. február 28., Timi

Kedden délben Dejan, délután-este Zoli mesélt nekünk mindenféléket a városról, az emberekről, s pont jó, hogy egyikük úgymond tősgyökeres belgrádi, másikuk pedig inkább kívülről, az ideiglenesen itt lakó, sokat utazó, világlátott értelmiségi szemszögéből hívja fel a figyelmünket bizonyos dolgokra.

Ingatlanárak. Dejan a szüleinél lakik, ezért nem igazán tud albérletárakat mondani. Zoli szerint egy belvárosi pici lakás – 30-40 négyzetméteres – havonta 5-600 euróba kerül, ami simán romániai nagyvárosi árkategória. A nagykövetségek környékén, ami roppant drága, a 130 négyzetméteres lakás havi bére 1700 euró. Ha lakást akarsz vásárolni magadnak, Dejan szerint megnyúz a bank a hitellel, ezért ő per pillanat nem is szándékozik próbálkozni hasonló projekttel. Meg valszeg amúgy sem adnának annyit a fizetésére.

Zoli úgy tudja, a belvárosi lakások ára 2000 euró négyzetméterenként – Kolozsváron a Györgyfalvi negyed elején lehet ennyiért lakást venni. Újbelgrádban azonban a frissen felhúzott házak már 1500 euró/négyzetmétertől kaphatóak. Az utóbbi évben egyre több az ingatlanberuházás, sorra épülnek a panelházak, irodaházak, Belgrádba érkezésünkkor mi is láttuk a darurengeteget.

Bürokrácia. Zolitól tudjuk, hogy a “szerb flotant” megszerzése legalább annyira macerás, mint nálunk. Ide-oda küldözgetnek, és a lakástulajdonos kötegnyi iratot kell beszerezzen, míg végül adnak egy papírt, amivel igazolod, hogy hol laksz. Minden hivatalban, de kivétel nélkül mindenhol, a múzeumi vendégkönyvekhez hasonló, vaskos piros füzetbe kerül a neved, hogy te ott és akkor valamilyen igazolást kértél.

Életszínvonal. Belgrádban az emberek nagyon sokat adnak magukra, étterembe és sörözni járnak, cuccos mobilt vesznek, s az autónak is lehetőleg újnak kell lennie. Mindez kész csodának tűnik, hiszen honnan, ha 20%-os a munkanélküliség? Zoli a feketegazdasággal magyarázza: nagyon sokan vállalnak be nem jelentett munkát. Jön a fizu, a munkaadó is jól jár… a belgrádi átlagkereset kb. 500 euró, ennyit egy takarítónő is megkeres, ha jól fizető multiknak dolgozik, ugyanakkor a mérnökök havi bérezése 600 eurótól kezdődik.

Fiatalok lehetőségei. Dejan meséli, nem igazán van a szakmának megfelelő elhelyezkedési lehetőség, ő is, bár politikatudományt végzett, programozóként dolgozik. Amúgy szerinte az itteni egyetemek nem valami színvonalasak – Zoli ezt kívülről másképp látja, a kollégái jól képzett szakemberek, akik helyben végeztek. Dejan szerint jelenleg más országokhoz hasonlóan itt is túltermelés van pl. közgazdászokból, menedzserekből, de hát hiába akar mindenki vezető lenni, ha nincs, aki dolgozzon. S ez a baj: az ipar nagyjából összeomlott, nem igazán termelnek semmit Szerbiában.

BMW

2008. február 27., Sipi

Van a Slavija tér, kis boltok, vendéglők, teraszok, színház, nyugis, beszélgetős hely. A tér közepén egy kibaszott nagy BMW-autószalon terpeszkedik. Vajon mekkora hatalma lehet annak a cégnek, amelyik kibulizta az építkezési engedélyt?

bmw2.jpg

A Delta Motors bemutatóterme. A fotóról nem egyértelmű, de minden oldalról ez uralja a teret

Belgrád by night

2008. február 27., Sipi

ej5.jpg

ej4.jpg

ej2.jpg

ej1.jpg

ej6.jpg

ej7.jpg

ej8.jpg

Zúztak

2008. február 27., Sipi

Korábban tudósítottam az Erdély FM-nek, hogy ugyan a nagykövetségek környékén sok jel utal a pár napja történt randalírozásokra, de most már minden csendes. A felgyújtott amerikai nagykövetséget békésen tatarozzák, a török nagykövetség elé kirendelt két rendőr lazán beszélget az arrajáró ismerősökkel, a pórul járt McDonalds-kirakat befedve.

Zoli mesélte, a zavargások idején autóval bekerült a tüntetők közé: a zömmel 15-16 éves focihuligánok nem bántották, csak épp egy banánt nyomtak el a szélvédőjén.

Íme pár fotó:

nagykovetseg.jpg

Az amerikai nagykövetség. Ablakok bedeszkázva, körülöttük kormosak a falak. Jobbra az őrbódé: a golyóálló üveget nem sikerült teljesen összetörni

meki.jpg

A meki mellett több kis kávézó is van, azok sértetlenül megúszták

A fehér vár, védők és támadók

2008. február 26., Timi

From Romania? Wow, brothers! Thanks for your support! – és már vitte is a military hátizsákot, örömtől sugárzó arccal, mi pedig enyhe bűntudattal követtük. Parkolót keresett, csomagot cipelt, útbaigazított, elmagyarázta, hol találunk internetet, beszállásolt minket, pedig nem is ott dolgozik (a haverja a recepciós, ha jól értettük). A bőrkabátról Vlad Tepes jutott eszébe, akit a szerbek nagyon tisztelnek, mert sok törököt megölt, az autónk láttán a Dacia márkát kezdte dicsérni, hogy milyen jó autó is az, sok belgrádi taxis vesz olyant. Basescut is emlegette, mert jó ember, aki az ortodox testvériség jegyében a nagyhatalmakkal is szembeszáll, és támogatja our case.

heteskep.jpg

Az ágyaink abban a hostelben, mely úgy hirdeti magát: mindig az események központjában van

A jó ügyért harcolunk, a terroristák és az albán szeparatisták ellen, akik elvették tőlünk our holy land – magyaráz és gesztikulál, a szent föld történelmét meséli, meg hogy az albánok most milyen békésnek mutatkoznak, de nem ez az igazi arcuk, hiszen 2004-ben felégették a kolostorokat. Most sok a rendőr, tudjátok, a demonstrációk miatt, magyarázza. Győzelmes mosollyal és büszkén közli, a hostel melletti török nagykövetség épületére mutatva, hogy ezt is bevették a testvérek, elégették a török zászlót, és kitűzték a szerb lobogót. Majd hunyorít, hogy hát igen, az amerikaiak még jobban megszívták. Erőtlenül közbevetem, igen, ott égett benn egy fiatal az épületben, igen, veszi át mohón a szót, újvidéki volt, aki a családjával 1999/ben volt kénytelen elmenekülni Koszovóból, és nem ült otthon tétlenül, hanem eljött, hogy tegyen valamit… sacrifice… megérkezünk, igen, itt vagyunk in the center of the happenings, valóban, a gyomrom összeszorul, a torkom száraz, az ásványvizet nem vettük ki a kocsiból, meleg van, szmog van, a mosoly az arcomra fagyott, megpróbálok semmit nem mondani, elriasztani, kiábrándítani, egyből ellenség lennék, ha hozzátenném a romániaihoz, hogy magyar…

nyolcaskep.jpg

Bevert őrbódé a török nagykövetség mellett. Az épületen török zászló áll – igen, vadiúj, teszi hozzá vigyorogva kísérőnk

Sipi belenéz az útlevelébe, mielőtt odaadná a portán: vajon nem írja valahol benne, hogy állampolgársága román ugyan, de nemzetisége mégiscsak magyar? A szobában kinnhagynám Orhan Pamukot, de aztán elteszem, mert eszembe jut, hogy török, ki tudja… Skizofrén helyzet, és ez a legkevesebb, amit el lehet erről az egészről mondani.

amúgy pedig gyönyörű épületek, az emberek jól öltözöttek, sorban állnak és civilizáltan fogyasztóskodnak a bankokban, márkaüzletekben és fodrászatokban és egy fiatal srác nekem a törökök által elkövetett sérelmekről beszél teljesen őszinte átéléssel

kilenceskep.jpg

Üvegbe és fémbe burkolt homlokzat is van Belgrádban…

tizeskep.jpg

… meg korzó is

“jugoszláv” skizo, balkán skizo, minek nevezzem, szerb Mátrix, amiből kevesen ébrednek fel, a többiek jókról és rosszakról álmodnak, a fehér várban, a fehér várról, csatákról, védelemről és támadásról, a tragikus és hősies végről, igazságot Szerbiának, nincs más fájdalom és öröm, csak ami hazaszeretetből fakad. Meg kell védenünk testvéreinket, akik most az ellenség karmai között vergődnek, a vér és a becsület mindennél többet ér, és semmiféle áldozatot nem sajnálunk

A város, az emberek teljesen normálisnak tűnnek, Kolozsvár eltörpül Belgrád mellett, és nemcsak azért, mert sokkal kisebb, de valahogy lazább és európaibb, az emberek közvetlenek és kedvesek, de a belvárosban a bombázás nyomai gyógyíthatatlan sebként tátonganak, mintha nem is akarnák eltüntetni, íme, itt van, nézzétek, és ne felejtsetek

szia, Nándorfehérvár, itt vagyok. Több közöm van hozzád, mint hinnéd.

Belgrádi forgalom – update

2008. február 26., Sipi

Bocs amiért olyan szűkszavú voltam az előző postban, épp vezettem. Visszatérve a belgrádi csúcsforgalomra, nem is olyan rossz az. Szerintem a kolozsvári dugók a legrosszabbak azért, az amúgyis igen szűk utcácskákon mindenki precízen betartja a szabályokat. Ott aztán nincs ámokfutás, paragrafusok dadaista értelmezése, nagyvonalú hozzáállás, “istenem, odanézz mit csinál az a hülye”. Csak kollektív frusztráció van.

Bukarest, az egészen más: ott van egy fajta largesse, a villamossínen padlógázzal nyomuló fekete BMW a következő másodpercben átengedi a kismamát, aki amúgy zebrát sosem látott helyen megy át.

A belgrádi forgalom ehhez hasonlít: mindenki halálosan nyugodt, miközben az sem világos, hogy pontosan hol van a szemből (alulról? felülről? keresztből?) jövő forgalom, a kamionok nincsenek kitiltva belvárosból, és szerintem a környezetvédelmet sem veszik túl szigorúan, olyan tömény füstfelhőt ereget egy-egy csotrogány. Mindenki megy mint a süket, de nincs dudálás, és odafigyelnek egymásra.

ketteskep1.jpg

Semmi különös, csak a rendszám hiányzik

harmaskep.jpg

Elég sok szekér is van

 És végül egy gyönyörű történet: megállunk megkérdezni egy pártól merre van a vasútállomás. Mirefel a srác szól, hogy “kám”, bepattan a terepjáróba, és elvezet az állomásig (az út majdnem fél órába telik). Csak úgy. Aztán egy dugó közepén benyomja a vészvillogót, kiszáll, megadja az utolsó utasításokat, és eltűnik.

negyeskep.jpg

Ugyanaz a dugó más szögből, 5 perc múlva, 50 méterrel arrább. Rá lehet jönni kit követünk:) 

otoskep.jpg

Belgrádi forgalom: Bukarest ehhez képest gyerekjáték

2008. február 26., admin

Belgrádban vagyunk. Bukarest kutyafasza ahhoz képest, ami itt van. Mindenki fapofával vezet, nagyon nyugodtan vágódnak be eléd. Iszonyú őrült.

Kerestük az állomás melletti hostelt, és találtunk egy irtó kedves párt. Kértük, hogy mutassák meg, merre van az állomás, erre felajánlották, hogy elvezetnek odáig. Most épp őket követjük.

Kedves határőrök

2008. február 26., admin

Muravicánál léptük át a határt utazásunk első napján. Jelenleg Belgrád fele tartunk. A határőrök nagyon kedvesen fogadtak mindkét részről, igaz, egyszer sem mondtuk meg, hogy úticélunk Koszovó. A vidék nagyon csendes, igazából az egyedüli bosszantó dolog, hogy bár térkép szerint gyerekjáték eljutni Belgrádig, az útirányjelző táblák hiányoznak, így csak kérdezősködéssel tudhatjuk meg, hogy merre van Belgrád.