Címke-archívum: ‘Kosovska Mitrovica’

Mitrovicai híd “békeidőben”

2008. március 18., Timi

Most, hogy újra fellángolt az erőszak Kosovska Mitrovicában, előszedem a több mint két hete készült fotókat. A délutáni napsütésben minden békésnek, de ugyanakkor vészjóslóan kihaltnak tűnt akkor. Mint egy színpadi előadás után szétszórt kellékek, ott hevertek a szögesdrót-tekercsek, táblák; az ásítozó vagy félkörben egymással dumálgató KFOR-katonák mintha csak ottfelejtették volna magukat, statiszták egy próba után. Hát igen, próba, próba, aztán elérkezett az előadás pillanata…

hid_tabla.jpg

Túlélőkészlet a hídon átkelni vágyóknak (azaz szó szerint útmutató a híd átkeléséhez). Első és legfontosabb feltétel a legális személyazonossági igazolvány birtoklása. Figyelem, a biztonságiak akármikor megállíthatnak és ellenőrizhetnek! Gyülekezési jog felfüggesztve. A rosszindulatú vagy provokatív viselkedést azonnal megtorolják.

hid_drot.jpg

Ördögszekérre emlékeztet a lazán a lámpaoszlop tövében hagyott drótköteg. Ezt nem meri senki begyűjteni ócskavasnak…

hid_kilatas.jpg

Szocreál az Ibar-parton. Itt mintha nem is lenne olyan koszos a folyó… vagy csak az ég kékje feledtette el az úszó PET-palackok és nejlonfoszlányok látványát?

hid_orbode.jpg

Nicsak, egy őrbódé. Semmi mozgás, de biztos, ami biztos: a másik oldalon megyünk.

hid_seta.jpg

Éppen kimenőjük van, vagy legalábbis olyan lazán sétálnak el mellettünk. Egyikük nő. Azon gondolkodom, milyen érzés állandóan egy súlyos, himbálózó fegyverrel a derekadon járkálni.

hid_interju.jpg

Tévéstáb sütkérezik velünk átellenben, közben dolgoznak is egy kicsit. A kamera a beszélő mögött a szerb városrészt pásztázza.

hid_visszafele.jpg

Itt már megfordultunk, hátunk mögé került kis-Szerbia, az árnyékok pedig jobbról hajolnak be a néptelen híd aszfaltjára.

hid_oldalrol1.jpg

Hirtelen kíváncsi leszek, mi van a híd alatt. Hát a folyó. Akárhogy is nézem, semmiben sem különbözik az általam eddig látott hidaktól. Távolról az őrbódét is fagylaltárusnak nézném szívem szerint. De oda az illúzió, mert kilép egy egyenruhás az ajtaján.

hid_un.jpg

Ez se fagylaltoskocsi, ami azt illeti.

hid_kfortabla.jpghid_kutya.jpg

A híd ideális helynek tűnik az alvásra, vagy egész egyszerűen a vízszintesbe helyezkedésre. Tiltótábláknak és kutyáknak egyaránt.

hid_kutya2.jpg

Kelj fel, kiskutyám. Na, egy-kettő. Csendben szurkolok neki (mielőtt még megkérdeznétek, igen, élt, és aludta az igazak álmát az út közepén, a napsütésben), hogy vegye észre magát, illetve a közeledő KFOR-kocsikat.

A többit már tudjátok.

Harisnyareklám Kosovska Mitrovicában

2008. március 07., admin

harisnyas.jpg

Zászlóbiznisz

2008. március 05., Timi

Általános megfigyelés: albánok és szerbek egyaránt előszeretettel tűzik ki a nemzeti zászlót nemcsak a hivatalok, hanem saját otthonuk homlokzatára. Nem csoda hát, ha jól megy a dolga azoknak, akik különféle zászlókkal kereskednek. Egyik pristinai forrásunk rosszmájúan meg is jegyezte, valószínűleg ugyanaz a cég fölezi le a hasznot, legyen szó szerb, albán vagy hivatalos koszovói zászlók adásvételéről.

A zászlóval történő területmegjelölés főleg Kosovska Mitrovicában volt szembeszökő. Az etnikailag megosztott városban a közösségi identitás e szimbólumai ellentmondást nem tűrően jelzik a másik csoporthoz tartozóknak: ez itt innentől az én területem, csak hogy tudd, hogy ne érjenek meglepetések.

zaszlo_szerb_kosovskamitrovica.jpg

Kis szerb bódé kínálata Kosovska Mitrovicában: ha a kenyér el is fogyott, zászló mindig akad

Ami megfigyelhető, hogy a hivatalos koszovói zászló nem annyira népszerű, mint az albán: sokkal több a piros-fekete, mint bármi más, a koszovói lobogóból talán kevesebb van, mint amerikaiból. Ennek nyilván nem túl szerencsés az üzenete a kisebbségek felé; a szerbek amúgyis meg vannak győződve arról, hogy Koszovó csak az alkalomra vár, hogy végre csatlakozhasson Albániához. Pristinai ismerőseink ezt tagadták, és azzal magyarázták a hivatalos koszovói zászló jelenlétének hiányát, hogy azt csak a függetlenség napján mutatták be hivatalosan is, s a kereskedők csak azután szerezték be és kezdték árusítani. Így a függetlenséget az albán zászlókkal ünnepelték, mert hiszen az volt az albánságot kifejező nemzeti szimbólum, s az azóta eltelt idő olyan kevés volt, hogy nem terjedhetett még el a lakosság körében.

Ami a bizniszt illeti, egyértelműen többe kerül Koszovóban szerbnek lenni, mint albánnak. A szerb zászlót ugyanis 20 euróért vesztegetik Kosovska Mitrovicában, az albánt ugyanott 12 euróért; Pristinában már találtunk egy hivatalos zászlókat árusító fiút is, nála egy lobogó 15 euróba fájt.

zaszlo_szerb_kosovskamitrovica2.jpg

Szerb zászló egy mitrovicai könyvesbolt kirakatában, a középiskolás végzősök tablóképe fölött

zaszlo_alban_szovetseges.jpg

Albán, koszovói és a Koszovót elismerő államok lobogói Kosovska Mitrovica albán részén

zaszlo_alban_pristina.jpg

Pristinai árus kínálata

zaszlo_szerb_belgrad_moszkvahotel.jpg

Diszkrét szerb zászló Belgrád legrégebbi szállodája, a Moszkva Hotel homlokzatán

Mobiltelefon-káosz

2008. március 05., Sipi

Koszovóban gyakran és jó sokat lehet kóvályogni az országutakon; egy ilyen alkalommal, amikor mi sem nagyon tudtuk merre járunk, Ricardo, a spanyol barátunk mobiljára érkezett egy SMS, melyben üdvözlik Montenegróban. Kicsit csodálkoztunk, oké, el vagyunk tévedve, de azért csak nem hajtottunk át a határon…

Óriási a kavarodás lehet a mobilszolgáltatók közt Koszovóban: szintén Ricardo mesélte, hogy amikor a repülőgépe leszállt Pristinában, egy “Welcome to Yugoslavia” üzenetet kapott; az én mobilom (Mobitel-hálózat, szerb roaming) csak Észak-Koszovóban működött, a szerb többségű területen.

mobil_szerb_km.jpg

Mobilreklám Kosovska Mitrovica szerb részén

Utánanéztem a www.inyourpocket.com-on, hogy is van ez: Koszovóban van tehát egy földi vonalas szolgáltató, egy hivatalos mobilszolgáltató, egy félig törvényes mobilhálózat és egy csomó nemzetközi hálózat, főleg a katonai bázisok körül.

A földi hálózatot a PTK (Post and Telecommunications of Kosovo) üzemelteti – ez a +381-es előhívószámmal működik, de állítólag drága és megbízhatatlan.

Mindenkinek van mobiltelefonja Koszovóban – ezt szintén a PTK üzemelteti, Vala 900 néven. Ennek a hálózatnak az előhívószáma monacói (+377), így kell tárcsázni: +377 44, ezután jön egy hat számjegyű telefonszám.

A szerb Telenor hálózat is elérhető szinte mindenhol Koszovóban – ez törvénytelen (úgy tudjuk, nem adóznak Pristinában), azonban sokkal olcsóbb, mint a Vala 900. Így kell Telenor számot hívni: +381 62 vagy +381 63, ezután hat számjegyű telefonszám következik.

Ha mindez nem elég, a katonai bázisok körül idegen szolgáltatók is elérhetőek – így lehet például „Welcome to Germany” SMS-t is kapni.

mobil_alban_km.jpg

Mobilárusok és vásárlók Kosovska Mitrovica albán részében

mobil_alban_km2.jpg

mobil_alban_km3.jpg

Ricardo

2008. március 01., Sipi

A mitrovicai hídon téblábolunk, amikor leszólít egy srác: vajon szabad-e itt fotózni? Hát persze – válaszoljuk, szó szót követett, kiderül hogy Ricardónak hívják, szabadúszó újságíró Spanyolországból és Pristinába tart éppen. Mivel mi is Pristinába megyünk elvisszük – kiderül, egy viszonylag olcsó és jó hotelben lakik ingyen internettel és kiváló konyhával. Beköltözünk a szomszédos szobába.

Hamar kiderül, valami egészen különös tehetsége van szóba elegyedni az emberekkel – lelkesen gesztikulál, bohóckodik, be nem áll a szája. Hadar spanyolul, franciául, angolul, oroszul, néha mindhárom nyelven, két másodperc szükséges és mindenki mosolyog, ha Ricardóval beszél. Az öreg albántól a morc KFOR-katonáig mindenkivel összebarátkozik (ennek előnyeiről még lesz szó).

Az ő útiterve is eléggé rugalmas, a miénk is, egyeztetünk: együtt riportozunk Pristinában és környékén. Éljen a spanyol-román barátság, vagy mi:D

picture-578_phixr.jpg

Teréz anya

2008. február 29., Timi

picture-571_phixr.jpg

Teréz anya magába roskadva áll a kettéosztott város határán

A kettéosztott város

2008. február 29., Timi

Koszovón látszik, hogy fiatal ország. Míg Novi Pazarban a levakolatlan házak az örök befejezetlenség képzetét keltik, Kosovska Mitrovica fele közeledve az az érzésem, minden most épül, a szó szoros értelmében, s a jelen pillanatban is odébb tesznek egy téglát a másikra. Emiatt, bár itt is rengeteg a pirosban hagyott ház, úgy tűnik, ez valóban ideiglenes állapot.

A határ után párszor megálltunk albán zászlókat fotózni, aztán hagytuk, hiszen gyakorlatilag minden második épület homlokzatán ott lobog a piros-fekete lobogó, gyakran az amerikai és az EU-s társaságában. Érdekes módon a hivatalos zászló ritkább – valszeg még nem terjedt el annyira, és az emberek szívéhez közelebb áll az albán nemzeti zászló.

picture-512_phixr.jpg
picture-523_phixr.jpg

Az Ibar folyó kettéosztotta város albán részébe érkezünk. Mint a kolozsvári Monostor negyedbe csöppentünk volna, még a több helyről is hallható zene is a manelére emlékeztet. Az emberek ruházata is hasonló, olcsóbb (kínai?) cuccokban járnak, mint a belgrádiak. A tömháznegyedben egyetlen régebbi épület sem kelti fel a figyelmemet, annál inkább a hatalmas, emeletes lakóházak.

picture-554_phixr.jpg
picture-570_phixr.jpg
picture-569_phixr1.jpg

Parkolni az albán rész központjában szinte lehetetlen, végül betérünk egy mellékutcába, mutogatással megértetjük a szomszédos háznál betonkeverővel dolgozó férfitól, itthagynánk a kocsit, int, hogy oké. Kávézunk egyet Lori kávézójában, aztán indulás a várost kettéosztó, szépívű híd felé.

Még ilyen hidat nem láttam: négysávos, de teljesen üres. Semmi forgalom, néhány forgatócsoport a híd közepén dolgozik, katonák ácsingálnak a híd mindkét felén. Az albán részen kis fülkében rendőrök posztolnak, megkérdezzük, szabad-e fotózni és átmenni. Természetesen.

Míg albán részen nagy a zsivaj, piacoznak, beszélgetnek, megy a zene, a szerb oldal borzasztó kihalt. Ugyanaz a monostori fíling, de lepukkantabb, a tömházak is régiek. És természetesen mindenhol szerb zászló, a hídról a negyedbe vezető főúton hatalmas transzparens hirdeti, hogy Koszovó Szerbia része. Amúgy kb. egy órával késtük le a napi rendszerességgel megejtett szerb tüntetést, többek közt a Novi Pazar-i autóelvontatás miatt. Szóval, 12.44-kor minden áldott nap a szerb részen felvonulnak, zászlókkal, és Koszovó függetlensége ellen tüntetnek.

picture-583_phixr.jpg
picture-587_phixr.jpg

Fotózgatunk, sétálunk, a híd lábánál görkoris szerb kislányok szólítanak le, angoltudásukat fitogtatva érdeklődnek, kik vagyunk, mi a nevünk és a telefonszámunk. Visszafelé a hídon futunk össze Ricardóval, freelancer riporter Spanyolországból. Figyelmeztet, neki azt mondták, nem szabad fotózni – mikor hallja, nekünk viszont igen, ő is előveszi a miénknél háromszor nagyobb profi gépét. Éppen jókor, mert jön a KFOR, vonulnak át albán részre a kocsikkal.

Ricardo meséli, még a taxis is csak a híd lábáig visz. Nincs kapcsolat a két városrész lakói közt – mi, tursiták és sajtósok szabadon sétálgatunk, és ugyanezt elvileg a helyiek is megtehetnék. De nem teszik. Félnek, főleg a szerbek. Akinek szerencsétlenségére az etnikailag kettéosztott terület “másik” felén van lakása, csak lapít és szorong, besötétíti az ablakokat.

picture-608_phixr.jpg

Szerb zászló az Ibar-parthoz közel. A túloldalon épül az albán negyed

Megbeszéljük, elvisszük Ricardót Pristinába. Egy hónapig készítette elő az útját, rengeteg contact persont ismer, és mehetünk vele interjúzni. Szuper. Az úton arról beszélgetünk, hogy valójában nincs megoldás. Szerbek és albánok egyaránt elhatárolódnak a másik féltől. Ricardo felveti, a belgrádi kormány át kellene telepítse a Kosovska Mitrovica-i szerbeket Szerbiába, mert itt ők nem tudnak boldogan élni. Nem, valóban nem – csak tengődnek egyik napról a másikra, létezésük egyetlen külső jele, hogy néha felvonulnak. És ugyanúgy szenvednek az általános koszovói gazdasági válságtól, vagy talán még jobban. Nincs termelés, nincs ipar, csak kereskedelem, meg persze építkeznek albán részen ezerrel – Koszovó a nemzetközi segítség nélkül nem tudna megélni. Az albán rész egyik pici asztalosműhelyéből fúrógép hangja szűrődik ki: a kisvállalkozást a Máltai Szeretetszolgálat támogatja. Ahogy Dejan mondta még Belgrádban: like in Central Africa.

Update: Ez az Erdély FM-nek elmondott beszámoló bővített verziója, az áramot ugyanis közben megadták, pontosabban megint bekapcsolták a generátort:) lesz egy bejegyzésem majd arról, mit tegyünk, ha reggel 8-kor még a hotel is be van zárva, sehol egy lélek, nincs áram, sem nesszkávé.

Timi pristinai tudósítása az ErdélyFM-nek

2008. február 29., admin

Timi tegnapi útiélményeiket foglalta össze az Erdély FM számára: Koszovón látszik gyakorlatilag, hogy most épül, úgy értem a szó szoros értelmében, tehát egy csomó befejezetlen, illetve most épülő házat, meg tömbházat láttunk. A határ után megálltunk albán zászlókat fotózni, ami az amerikaiakkal együtt általában ki van tűzve a házak homlokzatára, de aztán rájöttünk, hogy semmi értelme, mert mindenhol fellelhetők.

Az első állomás Kosovska Mitrovica, az Ibar folyó által kettéválasztott város volt, ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy szép ívű híd az albán és a szerb városrész között, és a lakosok nem járnak át. Még a taxis is csak a híd lábáig visz – ezt már Ricardo mesélte, egy spanyol fotós, akit felszedtünk a hídon sétálva. Ugyanis a turisták és természetesen a sajtósok szabadon járhatnak-kelhetnek. Ezt persze a helyiek is megtehetnék, de nem teszik, mert főleg a szerbek félnek.

Az albán részen kávéztunk, és az egész egy az egyben úgy néz ki, mint a kolozsvári Monostor negyed. Mindenhol termopán ablakos , jól szigetelő nyílászárókkal és rikító színekkel festett házak vannak, illetve kis teraszok, nagy, csiricsáré feliratok, a maneléhez hasonló zenék szólnak egy-egy ilyen bódé körül, ahol az árusok vannak. Nagy balkáni kavalkád jellege van az egésznek, de mégis olyan úgymond cartieres.

És persze mindenütt ott vannak a katonák, akik felügyelnek a biztonságra. A városban minden nap 12.44-kor tüntetés van a szerb oldalon a függetlenség ellen. A látnivalót azonban sajnos lekéstük, mivel Novi Pazarban elvontatták a kocsinkat és vissza kellett szerezzük, és vesztettünk kb. egy órát.

A Pristinába vezető útról: egész nap fájt a fejem, mert csupán másfél órát aludtunk, és a Pristinába vezető utat, meg azt, hogy megérkeztünk, félálomban meg félkómásan éltem meg. Ricardóval az EBESZ-nek egy hét éve Pristinában élő alkalmazottjával vacsoráztak, az biztos érdekes lesz. Én sajnos nem tudtam résztvenni ezen.

Most épp áramszünet van. Pristinában nagyon gyakran vannak áramszünetek, mint nálunk a kommunizmus idején, és néha elveszik a vizet is.

Nulladik bejegyzés

2008. február 26., admin

Belátni a napi politikai nyilatkozatok mögötti valóságba – nem kevesebb és nem több a célja annak az egyhetesre tervezett útnak, amelyet a Transindex szerkesztőségének két tagja jár be február 26-tól március 3-áig, Kolozsvártól Koszovóig és vissza. Belgrádban szerb liberálisokkal sörözünk, Pristinában albán értelmiségi fiatalokkal kávézunk (vagy fordítva). Amennyiben lehetséges, Novi Pazart és Kosovska Mitrovicát is útba ejtjük. Nem vállalunk semmi fölösleges kockázatot, ez az út nem a zavargások helyszíneinek szenzációhajhász feltérképezése: ha valaki fegyverrel a vállán azt mondja, arra ne menjünk, akkor valószínűleg nem fogunk hősködni.

Mivel a folyamatos internet-hozzáférés nem garantált, néha sms-ben tudósítunk a helyszínekről, de persze törekszünk minél gyakrabban frissíteni az útinalpót. Az Erdély FM jóvoltából naponta félperces hangulatjelentéseket adunk le telefonon. Amit ígérünk: lesznek sztorik, fotók, pillanatképek, talán még videók is. Visszafelé, ha nem leszünk túlságosan fáradtak, kerülünk Montenegró és Bosznia-Hercegovina felé.

Tervezett útvonalunk:

0 nap hétfő, Kolozsvár-Temesvár 316 km
1. nap kedd, Temesvár-Belgrád 157,5 km
2. nap szerda, Belgrád
3. nap csütörtök, Belgrád-Novi Pazar (187 km), Novi Pazar-Kosovska Mitrovica (40 km), Mitrovica-Pristina 36 km
4. nap péntek, Pristina
5. nap szombat, Pristina-Decani kolostor
6. nap vasárnap, Pristinából indulás vissza
a) Belgrád-Kolozsvár fele
b) Podgorica (Montenegró fővárosa) felé (Pristina-Podgorica 156 km), tovább Szarajevó fele (Podgorica-Szarajevó 178 km)
7. nap hétfő, Szarajevó-Szabadka (268 km), Szabadka-Temesvár (166 km)
8. nap kedd, érkezés Kolozsvárra

Ahová megyünk – háttér

Belgrád – a szerb főváros számos épületét, köztük nagykövetségeket, a B92 független rádió- és tévéadó székhelyét, a liberális párt székházát és amerikai gyorséttermeket vertek szét és gyújtottak föl a Koszovó függetlensége ellen tüntetők. Egy koszovói szerb diák halálát lelte a lángok között. A liberális szerb értelmiség erős ellenérzésekkel és növekvő félelemmel figyelte a történéseket. “A ma esti tüntetések és vandalizmus után – amelyek nagy része éppen az én ablakom alatt zajlott – az a zavarodottság és izgatottság, amely rendszerint választásokkor kerít hatalmába, átadta helyét a depressziónak, valamint az egyszerre objektív és személyes reflexióknak. Déjà vécu az a tapasztalat, amikor valaki újraéli (a déjà vu-val ellentétben, amikor csupán úgy érzi, mintha újra megtapasztalná) az eseményeket – és ez a nap ilyen volt. Mintegy 17 éve történt a nagy márciusi demonstráció Belgrádban. Az akkori ellenzék vezette, amely nagyon nacionalista és zabolátlan volt. Gyerek voltam, de még mindig élesen érzem azt a gyűlöletet és a vérszomjat, ami akkor benne volt a levegőben” – írja február 21-i bejegyzésében az Anecdote blog belgrádi szerzője.

Szandzsák, Novi Pazar körzetszékhely – “novipazári szandzsák”. A szandzsák az oszmánkori kisebb közigazgatási egység neve, volt pl. budai, temesvári stb. szandzsák is. A Szandzsák így nagybetűvel viszont a Koszovóval, Albániával, Montenegróval, Bosznia-Hercegovinával határos történelmi térség. Szerbiai területén mintegy 200 ezer bosnyák muzulmán, azaz szláv anyanyelvű, muzulmán vallású lakos él, de vannak ortodox szerbek is. Igazi ütközőzóna, az itt élő muzulmánoknak is számos atrocitást kellett elszenvedniük a kilencvenes években a szerbek részéről (lásd pl. itt). Kevesebb mint egy éve a szerb belügy közleménye szerint terroristakiképző tábort fedeztek fel a Novi Pazar környéki hegyekben.

Észak-Koszovó, Kosovska Mitrovica: a város a a koszovói etnikai megosztottság jelképe, az Ibar folyótól északra lévő városrészben ma már szinte csak szerbek, délre pedig csak albánok laknak. Az elmúlt napokban-hetekben ott is fellángolt az erőszak, a koszovói szerb elszakadási törekvések központjának tekinthető. Kevésbé ismert, hogy van egy roma menekülttábor az ólombányák mellett.

Pristina, Koszovó fővárosa – virágzó drogkereskedelem, rengeteg külföldi, itt van a székhelye minden fontos koszovói intézménynek, az Amerikába kiment albánok itt fektetik be a pénzüket, nagy a New York-kultusz, a főutcát Bill Clinton Boulevardnak hívják.

Visoki Decani, szerb ortodox kolostor – Decani, nyugat-koszovói város mellett (Dakovica/Gjakova district-ben) – a kolostort NATO-katonák őrzik, a 2004-ben történt albán kolostorégetés óta (kb. 30 középkori műemlék épület vált a gyújtogatások áldozatává, a térségben kevés szerb él, főleg ortodox szerzetesek).

Megjegyzés: ezek az információk bárkinek rendelkezésére állnak némi netes keresgélés után. A célunk pont az, hogy az útvonalat bejárva, hétköznapi emberekkel, fiatal értelmiségiekkel elbeszélgetve kapjunk ha nem is hitelesebb, de mindenképp emberközelibb képet arról, mi történik jelenleg a volt Jugoszlávia említett részein.

Bakk-Dávid Tímea és Sipos Zoltán