Ez egy blogbejegyzés arról, hogy a Koszovóba indult két újságíró már Aradról is nehezen jutott el Temesvárra. Egy körforgalmon múlott az egész: becsszóra úgy tűnt, hogy a Temesvár felirat azt az irányt mutatja, amit. Jó, feltűnt, hogy Déva az nem egészen ugyanaz az irány, dehát majdcsak elágazik majd az út – gondoltam.

El is ágazott – Lippafüreden ismét láttunk egy rozsdás Temesvár-táblát, valami elterelésből maradhatott ott. Aztán betévedtünk egy sötét kis utcába. Újból rákérdez: Temesvár merre? A lakók: egyenesen előre! Ezúton is csókoltatjuk mindhármukat.

Szóval mentünk tovább. Elhagytunk egy aszfaltot kb. 50 éve látott útszakaszt, majd döngetjük tovább a keskeny, kihalt úton. Az út mentén hosszú szálfák, csaholó kutyák őrzik, ahogy elhaladunk mellttük, nekünkrontanak és még követnek egy darabig. Aztán egyszercsak feltűnt, hogy míg percekkel Arad 33 kilométerre volt, az újabb kilométerkő 28 kilométert mutat. Ez baj.

Telefon Péternek, ő bemér minket GPS-en, visszahív: sajnos nincsen más megoldás, vissza kell menni Aradra. Közben Géza egy tízkor záró Iulius Mallban vár minket Temesváron. Már fél tíz, mi pedig minden egyes hívásakor nyugtattuk: jövünk, ott leszünk, ne aggódj. Na most felhívtuk, hogy nem leszünk ott. Csend a vonalban. De hány kilométer? Hát – habozom – nem sok. Húsz? – puhatolózik óvatosan. Nem, harminc… Na de megvárt (köszönjük nagyon szépen). Fél 12-kor megérkeztünk Végvárra. Következő állomás Belgrád.

Update by Timi: Visszafele már én vezettem Temesvárig. Imádom a gödrös utakat, mert biztonságosak, ugyanis senki nem jár arra. Főleg éjnek idején egy fürdővárosban. Gödrös úton tanultam vezetni, tiszta offroad volt ez a Lippafüred.

A jó öreg military hátizsák tökéletes egy koszovói úthoz, nem gondoljátok? És szerintem sokkal kevesebb ruhát hozok magammal, mint bármelyik fiú bármilyen csapatban. Három hosszú- és négy rövid ujjú póló, kivételesen egyik sem narancssárga; egy farmer, sapka, sál és egy bőrkabát hűvösebb időkre és az elmaradhatatlan zsebes vászongatya. Van viszont egy új csuklyás szerzemény: fekete-kék csíkok piros szegéllyel, szerb és albán színek szép elegye. Orhan Pamuk: Hó lapul a jegyzetfüzet mellett (igen, és írószert is csak én hozok). Nagyon sok közös elem van a mi útunk és a könyvbeli riportút között, legalábbis úgy érzem, erről majd írok később bővebben, mert most le kellene már feküdni. Korán kelünk, 5 óránk is alig marad aludni.

Még egy gyors lista arról, ami a munkánkhoz szükséges:

1 videokamera, hozzávaló kazettával
1 digitális diktafon és MP3 lejátszó fülhallgatóval
1 kazettás diktafon, kazettát még nem találtunk hozzá
1 digitális fényképezőgép

Most Sipi azt mondja, aki ki akar rabolni, ne a blogból értesüljön arról, mi van a tarsolyunkban. Szerinte hívjatok minket, ha meg akarjátok tudni, mi van nálunk, és érdemes-e megfújni. Van roamingunk is.

Azt hiszem, csalódást fogok okozni ezzel a bejegyzéssel: az van ugyanis, hogy én a minimál-utazás híve vagyok, tehát eleve semmi fölöslegeset nem teszek bele a hátizsákba, és aztán ezeknek a cuccoknak is kihajigálom felét (további negyedét pedig egyáltalán nem használom az utazás alatt, emiatt aztán bosszús vagyok).

Na de most, hogy az autó úgyis elviszi, igazán elengedtem magam: nem hátizsákkal, hanem egyenesen utazóbőrönddel feszítek, kábé kétszer annyi ruhával, mint amennyire szerintem szükség lesz. Sőt, még bulizószerkót – értsd: egy kedvenc, matrózcsíkos hosszú ujjú pólót – is viszek magammal. Van még borotva (ezt anno a tíznapos egyiptomi út során fölöslegesnek ítéltem), könyv (az ÉS publicisztika-gyűjteménye, kíváncsi vagyok, Pristinában lesz-e kedvem hozzá) meg egy bicska. Ez utóbbit azért, mert Timi szerint valami egyszerű szerszámkészletet is illik vinni, hát íme.

És még van valami ami nagyon fontos, de nem árulom el, hogy mi: csak annyit mondhatok, hogy az indulás reggelén készült, és a mobiltelefonomra mentettem el.

– Jó napot kívánok, két egészségügyi biztosítást szeretnék vásárolni, Koszovóba utazunk – lépek be egy kolozsvári turisztikai iroda ajtaján.

A hivatalnok nagyot néz, kijelenti: az háborús övezet, majd elkezd keresgélni a díjszabásokat tartalmazó listán. Én kicsit izé, én is nagyot nézek.

Pár perces lapozgatás után kiderül, Koszovó az „alte țari” kategóriába sorolandó be, a biztosítás pedig hét napra valami 20 RON körül alakul fejenként. Az üzlet megköttetett.

Ha nem tűnik fel semmi, akkor elmondjuk: azzal, hogy a biztosítást „alte țari” besorolás szerint kötöttük, az utazási iroda elismerte Koszovó függetlenségét. Azért ez is valami…

Belátni a napi politikai nyilatkozatok mögötti valóságba – nem kevesebb és nem több a célja annak az egyhetesre tervezett útnak, amelyet a Transindex szerkesztőségének két tagja jár be február 26-tól március 3-áig, Kolozsvártól Koszovóig és vissza. Belgrádban szerb liberálisokkal sörözünk, Pristinában albán értelmiségi fiatalokkal kávézunk (vagy fordítva). Amennyiben lehetséges, Novi Pazart és Kosovska Mitrovicát is útba ejtjük. Nem vállalunk semmi fölösleges kockázatot, ez az út nem a zavargások helyszíneinek szenzációhajhász feltérképezése: ha valaki fegyverrel a vállán azt mondja, arra ne menjünk, akkor valószínűleg nem fogunk hősködni.

Mivel a folyamatos internet-hozzáférés nem garantált, néha sms-ben tudósítunk a helyszínekről, de persze törekszünk minél gyakrabban frissíteni az útinalpót. Az Erdély FM jóvoltából naponta félperces hangulatjelentéseket adunk le telefonon. Amit ígérünk: lesznek sztorik, fotók, pillanatképek, talán még videók is. Visszafelé, ha nem leszünk túlságosan fáradtak, kerülünk Montenegró és Bosznia-Hercegovina felé.

Tervezett útvonalunk:

0 nap hétfő, Kolozsvár-Temesvár 316 km
1. nap kedd, Temesvár-Belgrád 157,5 km
2. nap szerda, Belgrád
3. nap csütörtök, Belgrád-Novi Pazar (187 km), Novi Pazar-Kosovska Mitrovica (40 km), Mitrovica-Pristina 36 km
4. nap péntek, Pristina
5. nap szombat, Pristina-Decani kolostor
6. nap vasárnap, Pristinából indulás vissza
a) Belgrád-Kolozsvár fele
b) Podgorica (Montenegró fővárosa) felé (Pristina-Podgorica 156 km), tovább Szarajevó fele (Podgorica-Szarajevó 178 km)
7. nap hétfő, Szarajevó-Szabadka (268 km), Szabadka-Temesvár (166 km)
8. nap kedd, érkezés Kolozsvárra

Ahová megyünk – háttér

Belgrád – a szerb főváros számos épületét, köztük nagykövetségeket, a B92 független rádió- és tévéadó székhelyét, a liberális párt székházát és amerikai gyorséttermeket vertek szét és gyújtottak föl a Koszovó függetlensége ellen tüntetők. Egy koszovói szerb diák halálát lelte a lángok között. A liberális szerb értelmiség erős ellenérzésekkel és növekvő félelemmel figyelte a történéseket. “A ma esti tüntetések és vandalizmus után – amelyek nagy része éppen az én ablakom alatt zajlott – az a zavarodottság és izgatottság, amely rendszerint választásokkor kerít hatalmába, átadta helyét a depressziónak, valamint az egyszerre objektív és személyes reflexióknak. Déjà vécu az a tapasztalat, amikor valaki újraéli (a déjà vu-val ellentétben, amikor csupán úgy érzi, mintha újra megtapasztalná) az eseményeket – és ez a nap ilyen volt. Mintegy 17 éve történt a nagy márciusi demonstráció Belgrádban. Az akkori ellenzék vezette, amely nagyon nacionalista és zabolátlan volt. Gyerek voltam, de még mindig élesen érzem azt a gyűlöletet és a vérszomjat, ami akkor benne volt a levegőben” – írja február 21-i bejegyzésében az Anecdote blog belgrádi szerzője.

Szandzsák, Novi Pazar körzetszékhely – “novipazári szandzsák”. A szandzsák az oszmánkori kisebb közigazgatási egység neve, volt pl. budai, temesvári stb. szandzsák is. A Szandzsák így nagybetűvel viszont a Koszovóval, Albániával, Montenegróval, Bosznia-Hercegovinával határos történelmi térség. Szerbiai területén mintegy 200 ezer bosnyák muzulmán, azaz szláv anyanyelvű, muzulmán vallású lakos él, de vannak ortodox szerbek is. Igazi ütközőzóna, az itt élő muzulmánoknak is számos atrocitást kellett elszenvedniük a kilencvenes években a szerbek részéről (lásd pl. itt). Kevesebb mint egy éve a szerb belügy közleménye szerint terroristakiképző tábort fedeztek fel a Novi Pazar környéki hegyekben.

Észak-Koszovó, Kosovska Mitrovica: a város a a koszovói etnikai megosztottság jelképe, az Ibar folyótól északra lévő városrészben ma már szinte csak szerbek, délre pedig csak albánok laknak. Az elmúlt napokban-hetekben ott is fellángolt az erőszak, a koszovói szerb elszakadási törekvések központjának tekinthető. Kevésbé ismert, hogy van egy roma menekülttábor az ólombányák mellett.

Pristina, Koszovó fővárosa – virágzó drogkereskedelem, rengeteg külföldi, itt van a székhelye minden fontos koszovói intézménynek, az Amerikába kiment albánok itt fektetik be a pénzüket, nagy a New York-kultusz, a főutcát Bill Clinton Boulevardnak hívják.

Visoki Decani, szerb ortodox kolostor – Decani, nyugat-koszovói város mellett (Dakovica/Gjakova district-ben) – a kolostort NATO-katonák őrzik, a 2004-ben történt albán kolostorégetés óta (kb. 30 középkori műemlék épület vált a gyújtogatások áldozatává, a térségben kevés szerb él, főleg ortodox szerzetesek).

Megjegyzés: ezek az információk bárkinek rendelkezésére állnak némi netes keresgélés után. A célunk pont az, hogy az útvonalat bejárva, hétköznapi emberekkel, fiatal értelmiségiekkel elbeszélgetve kapjunk ha nem is hitelesebb, de mindenképp emberközelibb képet arról, mi történik jelenleg a volt Jugoszlávia említett részein.

Bakk-Dávid Tímea és Sipos Zoltán