Timi egy korábbi bejegyzésben beszélt arról, hogy nekem ebből az albán értelmiségiekkel való kocsmázásból nagyjából annyi jött le, hogy hurráoptimisták. Ezt fenntartom, és hozzáteszem, szerintem naívan hisznek a demokráciában, meg abban, hogy szavazással mindent meg lehet oldani.

Meg is magyarázom: a pristinai beszélgetés során Ricardo azt feszegette, független lehet-e az az állam, mely nem képes biztosítani saját állampolgárainak a védelmét? Mert Koszovó most abban a helyzetben van, hogy bár elvileg független, ha nem járÅ‘röznének utcáin a KFOR páncélosai, akkor az albánok és a szerbek minden valószínűség szerint egymás torkának ugornának – és a vérfürdÅ‘t az koszovói hadsereg akkor sem tudná megakadályozni, ha lenne ilyen.

A felvetés szemmel láthatóan feszélyezte a társaságot; a válaszuk az volt, hogy hát ilyen alapon az ENSZ tagállamai közül jópár nem minősülhet függetlennek, és különben is, mit piszkálódunk, hiszen Koszovó egy fiatal állam, és bár tagadhatatlan hogy vannak problémák, azok rövidesen megoldódnak.

A fiatal albán értelmiségieket ezután a befeketetÅ‘k hiányáról, feketegazdaság méretérÅ‘l, az intézményrendszer hiányosságairól, a szerbek problémás integrációjáról meg hasonlókról faggattam – következetesen minden kérdésre az volt a válasz, hogy hát persze, vannak problémák, mint mindenhol máshol (sic!) , de most, a függetlenség kikiáltása után jó irányba fog haladni minden. “It takes time” – hangzott el újra és újra.

Na jó, de mi van ha a politikai elit nem oldja meg ezeket a dolgokat? – kérdeztem. “Akkor nem szavazok majd rájuk” – így a válasz. Ezután hosszas fejtegetésbe kezdtem arról, hogy ugyan a tankönyvekben ez szerepel, de a valós életben nem mindig sikerül lecserélni a politikai elitet ha az nem tesz semmit vagy nem úgy csinál dolgokat ahogy azt az értelmiségiek szeretnék. BeszélgetÅ‘társam udvariasan mosolyogva, de hitetlenül ült velem szemben, és mantraként ismételgette: “everything will be fine, it just takes time”. Nem gyÅ‘ztük meg egymást. Végül feladtam.