Koszovó – de Szerbia is – telis-tele van nejlonzacskókkal. Mindenhol zacskók lógnak, fákon, kerítésen, villanydróton, az utakon zacskókat kergetnek az autók, zacskóktól fehér a mezÅ‘. Mindez azért, mert nincsen megoldva a szemét elhordása: az emberek kupacokba hordják a háztartási szemetet, és néha-néha meggyújtják – persze az üres zacsikat addigra már rég széthordta a szél. És senki nem zavartatja magát emiatt.

Hullafáradtan, este érkeztünk Pristinába, így különösebben sokat nem tudok mondani róla egyelőre, két dolgot leszámítva: 1. elvették a villanyt, a szállodában gyertyát gyújtottak, majd beindították a generátort. A jelen bejegyzést generátorra kötve írom, néha ingadozik a teljesítmény, ilyenkor a képernyő elhalványul. Tegnap állítólag víz sem volt egész éjszaka.

2. Egy japán vendéglőben vacsoráztam, mert ilyen is van Pristinában, méghozzá ízléses és olcsó. Mellékelem a fotókat:

Betérünk kávézni egy kis muszlim helyre Novi Pazarban (ez még a parkolás előtt volt). Öregek ülnek csendben az asztalok előtt, újságot olvasnak, elmélkednek. Nincsen nő közöttük. Timi kér egy kávét: a helyiségben megfagy a levegő.

- Nekünk török kávénk van, nem turistáknak való az – válaszol a vén csapos elutasítóan.

- Török kávé pont jó lesz – így mi.

- Biztos? – kérdi, most már megenyhülve. Rendben.

Kihozzák a kávét, megisszuk, fizetésre kerül sor.

- How much?

A csapos feltartja három ujját.

- 3 mi? – s elkezdek kotorászni a pénztárcámban, elÅ‘vakarok 3 dínárt. Az asztalnál ülÅ‘k nevetnek (ez viccesen kevés pénz, az apró is 10 dinárnál kezdÅ‘dik), nem három, 30 dinár volt a két kávé. Ez egyébként kevesebb mint fél euró.

Tovább keresgélek, de mivel a pénztárcában a lej, euró és dínár vegyül, ráadásul elég nagy címletű bankjegyekben, nem nagyon megy a dolog. Erre az egyik öreg belenyúl a pénztárcámba, és néhány 50 eurós alól előhalássza a 3, egyenként 10 dínáros bankót.

Megköszönjük, megköszönik, fotózkodunk, marasztalnak, végül aztán távozunk. Ilyen világ is van itt.

Kedden délben Dejan, délután-este Zoli mesélt nekünk mindenféléket a városról, az emberekről, s pont jó, hogy egyikük úgymond tősgyökeres belgrádi, másikuk pedig inkább kívülről, az ideiglenesen itt lakó, sokat utazó, világlátott értelmiségi szemszögéből hívja fel a figyelmünket bizonyos dolgokra.

Ingatlanárak. Dejan a szüleinél lakik, ezért nem igazán tud albérletárakat mondani. Zoli szerint egy belvárosi pici lakás – 30-40 négyzetméteres – havonta 5-600 euróba kerül, ami simán romániai nagyvárosi árkategória. A nagykövetségek környékén, ami roppant drága, a 130 négyzetméteres lakás havi bére 1700 euró. Ha lakást akarsz vásárolni magadnak, Dejan szerint megnyúz a bank a hitellel, ezért ő per pillanat nem is szándékozik próbálkozni hasonló projekttel. Meg valszeg amúgy sem adnának annyit a fizetésére.

Zoli úgy tudja, a belvárosi lakások ára 2000 euró négyzetméterenként – Kolozsváron a Györgyfalvi negyed elején lehet ennyiért lakást venni. Újbelgrádban azonban a frissen felhúzott házak már 1500 euró/négyzetmétertől kaphatóak. Az utóbbi évben egyre több az ingatlanberuházás, sorra épülnek a panelházak, irodaházak, Belgrádba érkezésünkkor mi is láttuk a darurengeteget.

Bürokrácia. Zolitól tudjuk, hogy a “szerb flotant” megszerzése legalább annyira macerás, mint nálunk. Ide-oda küldözgetnek, és a lakástulajdonos kötegnyi iratot kell beszerezzen, míg végül adnak egy papírt, amivel igazolod, hogy hol laksz. Minden hivatalban, de kivétel nélkül mindenhol, a múzeumi vendégkönyvekhez hasonló, vaskos piros füzetbe kerül a neved, hogy te ott és akkor valamilyen igazolást kértél.

Életszínvonal. Belgrádban az emberek nagyon sokat adnak magukra, étterembe és sörözni járnak, cuccos mobilt vesznek, s az autónak is lehetÅ‘leg újnak kell lennie. Mindez kész csodának tűnik, hiszen honnan, ha 20%-os a munkanélküliség? Zoli a feketegazdasággal magyarázza: nagyon sokan vállalnak be nem jelentett munkát. Jön a fizu, a munkaadó is jól jár… a belgrádi átlagkereset kb. 500 euró, ennyit egy takarítónÅ‘ is megkeres, ha jól fizetÅ‘ multiknak dolgozik, ugyanakkor a mérnökök havi bérezése 600 eurótól kezdÅ‘dik.

Fiatalok lehetÅ‘ségei. Dejan meséli, nem igazán van a szakmának megfelelÅ‘ elhelyezkedési lehetÅ‘ség, Å‘ is, bár politikatudományt végzett, programozóként dolgozik. Amúgy szerinte az itteni egyetemek nem valami színvonalasak – Zoli ezt kívülrÅ‘l másképp látja, a kollégái jól képzett szakemberek, akik helyben végeztek. Dejan szerint jelenleg más országokhoz hasonlóan itt is túltermelés van pl. közgazdászokból, menedzserekbÅ‘l, de hát hiába akar mindenki vezetÅ‘ lenni, ha nincs, aki dolgozzon. S ez a baj: az ipar nagyjából összeomlott, nem igazán termelnek semmit Szerbiában.